Kép forrása  

Parázs a hamuban

Parázs a hamuban

Hosszú még az éjszaka,
De az ég sok csillaga,
Mint parázs a hamuba',
A remény halk záloga.

 

Lábunk halott földre lép
Melyet körbezárt a jég.
Őrizzük az Úr tüzét,

Feltette rá mindenét

 

A fúzión nincsen fék,
Nem hűtheti ki a jég.
Eltelt hétszázötven év,
És a tűz még mindig ég. 


(Megjegyzés)

Eltelt hétszázötven év: 1270 - 2020. A vers a Pálos 70 teljesítménytúrákon született.



Húsvét

A pusztulásra nézek rettegve,
Mint a tanítványok a keresztre.

Remegett a Föld rémületébe,
Elsötétült a Napnak a fénye,

"Miért hagytál el?" - Kiált az égre.
Meghalt az Isten, mindennek vége!


Összeomlott a világ törvénye.
Menekül Pilátus őrsége.

Nem bírnak nézni a fényébe,
Beleégett teste a leplébe.

Leszakadt a függöny a szentélybe,
Csomót kötött az idő mentére.


"Ezt cselekedd az én emlékemre"
- És a kínnal telt kelyhet felemelte.

Mint hologram a kicsiny részletbe,
Tükröződik mindegyik könnycseppbe

A teremtés és az ítélete:
Megváltás maga az ígérete.




Felszabadulás

Szabad vagy, az elnyomó megölve,
És a múltad végképpen törölve.
Tombolj, ünnepelj végre kedvedre,
Nincs már senki, ki számon kérhetne.

 

Mint a kutya, mely gazdáját széttépte,

Mikor megvirrad a szörnyű reggelre:
Látjuk az Istent legyekkel ellepve,
S állunk némán, a jövőtől rettegve.

 

De hogy tüntetjük el a nyomokat?
Az üresen álló templomokat?
Ágnes asszonyként mossad az agyadat,
Zajjal töröld fel a gondolataidat!

 

Múzeum-vitrinbe zárjad a tanukat,
Gyommal vesd be az eltörölt falukat!
Az új hitben nincs bűn, sem bocsánat:
Hová bújunk majd, ha mégegyszer föltámad?


(Megjegyzés)

2021-ben történetesen a "Felszabadulás" (1945 ápr. 4) ünnepére esett a húsvét. Ezért adta a költő ennek a már korábban elkészült versnek a "Felszabadulás" címet.



Meneküljünk

Köröskörül jön a Veszedelem!
Meneküljünk, ahová az Isten!
A föld alatt, a karsztüregekben,
Hol a sziklából tisztaság cseppen,
Megtarthatod lelkedet a csendben.




Furulya

Dolgoznak a szelepek,
A levegő megremeg.
Feszülnek a kötelek,
Egyre feljebb lebegek.


(Megjegyzés)

Érdekesség, hogy a költő ezt akkor írta, amikor még nem tudott repülni, de utólag belegondolva, ilyen műveltséggel a vers olvasása közben elképzelhetünk nem csak furulyát, hanem akár hátimotoros ernyővel való felszállást, vagy egy nyűgözéses helikopter-hajtóműpróbát is.



Bivak

Elfogy  a viasz, kialszik a világ,
Eltűnik az összevisszaság.
Betakar a mézédes sötétség*,
És látom a hegedűk versenyét!**

 

A Föld felett ítélet lebeg
A csönd oldja fáradt testemet
Szétporlad a lecsöppent idő
Megcsillan az Örök Bivakmező


(Megjegyzés)

* ebben a kontextusban a sötétség nem negatív értelemben, hanem a térbeli rend szinonímájaként értendő. A sötétség a szemnek olyan, mint a fülnek a csönd. Az ember agyát megkíméli a sok felesleges ingertől, azaz zajtól. A sötétség olyan, mint ha tökéletes rend lenne - nem látszik semmi. A költő éppen ezért szeret barlangban aludni. (Legszívesebben fel se jönne a felszínre.)

 

** Utalás A. I. Khachaturian hegedűversenyére, amely a költő egyik kedvenc zeneműve. Egyszer megtörtént, hogy a hegedűversenyt hallgatva a költő félálomba merült, és valami módon egy térbeli koordinátarendszerben elhelyezkedő alakzatok formájában jelent meg a képzeletében az éppen hallott zene. Amikor pedig a végéhez ért és csönd lett, akkor az egész hirtelen eltűnt, a költő pedig először nem értette, hogy mi történt, illetve hogy egyáltalán ő most hol van.



Égkirály

Széllel hajszol a tatár,
Felhő-szürke a madár

 

Gomolyodik a határ
Sípol benne a spirál

 

Félek, így nem bírja már
Jégbe zúz az Égkirály


(Megjegyzés)

Sípol a spirál: A siklóernyős variométer csipogó, vagy nagyon erős emelés esetén folyamatossá váló magas sípoló hanggal jelzi az emelkedést. A spirál az pedig egy süllyedési manőver, olyankor az ernyő lényegében 90 fokban bedöntve repül, a felhajtóerő iránya vízszintes, azaz az ernyőt csak a súrlódás fékezi, miközben vadul pörög lefelé. Ha spirál közben is sípolna a varió, azaz még így is emelkedne az ernyő (ami azért igen extrém emelést feltételez), az azt jelentené, hogy menthetetlenül felszívja az ernyőt a zivatar.



Pilis

A felhők felett, itt más az éghajlat,
A lehullott igazság e helyen megmarad.

 

Hófehér kristályrács őrzi az ágakat,
A rendjükön nyugszik az egész boltozat.

 

Maga az Úr emelte a mészkő falakat,
Az éj leple alatt a csodák is igazak.




A Hazugság Birodalma

A Hazugság Birodalma
Hív halálos szabadságba
S a sötétség zsarnoksága
Veletek van koronázva.

 

Az Úr lelkét öltétek meg,
Földjét sterillé tettétek.
Útját elegyengettétek
A Vadállat holt népének.

 

Isten vére felszínre tör
Lávaként a Föld mélyéből
Az Úr kardja sújt a ködből
Hová futtok súlya elől?

 

A szikrázó dicsősége
Hirdeti a sötétségbe:
Az Igazság létezik csak,
Kik tagadják, porrá válnak.

 

Amint írta Ezekiel:
A csontmező életre kel.
Mert a hegyek elindulnak
És a kövek tanúskodnak.


(Megjegyzés)

A vers az Egyházat eláruló régi és új békepapokról szól, akik buzgón igyekeznek a mindenkori Istenellenes, vallásellenes és társadalomellenes erőknek lefeküdni, és akik a kereszténységet igyekeznek a mindenkori ideológiai divathoz hozzáigazítani



Egy mondat a szabadságról

Elkorhadnak a gyökerek,
S lehullanak a levelek.
Kérdezgetik az emberek:
Vajon mi történhetett?

 


Valaki szerint ez csak képzelet,
Más meg azt mondja, hogy így jobb lehet.
De az tudja, ki nem olvas híreket,
Hogy a forrás lett eleve mérgezett.

 

Gombaként fonja be életed
Spóráit ingyen letöltheted.
Az ajtót hiába szögeled,
Az ágyadban is csak őt öleled.

 


Nőnek furcsa termőtestek:
Mindent-védő szervezetek.
S mint a szétfeslő szövetet,
Eszik a rothadó népeket.

 

Tiltakozz... magadat égeted:
Falovát kezedben nézheted.
Torkodnak szegezi a döntéshelyzetet,
Add a lelked, vagy nem lesz életed!

 


Minden mondata eretnek -
Tudod, de mégis elhiszed.
Meghalsz, de észre sem veszed:
Zombiként tovább terjeszted.

 

Magad a Fenevadévá szenteled:
Az lesz barátod, akit ő megenged,
Mindent tudni fog: közzé te tetted,
S ha kérdezlek, ő felel helyetted.

 


Ezután minden sokkal könnyedebb.
Nem fogsz hullatni többé könnyeket,
Gyökérkezelt fog lesz az életed,
Nem fogod hallani az éneket.

 

És ahogy fogy az újbeszél szószedet
Nem fogod érteni már a verseket.
Csak magad maradsz, és a rettenet.
És visszavonni többé nem lehet.




Eltévedtem

A zivatart megtekertem,
A boltozatot feszítettem.
A nádszálat dédelgettem:             
Nincs remény a szemetekben.

 

Nem én, nem sors, nem az Isten,
Egy algoritmus dönt felettem:
Hogy mi dicsőség, mi a szégyen.
Hogy ki ismerjen, ki feledjen.

 

Lám, senkinek nem kellettem:
Húsz év után hiteltelen,
Tudom, hamis tanú lettem,
Ómen vagyok, kerülj engem.

 

Mint Jónás a tengereken,
Bújdosok az üregekben.
S ha megkérdik, hova lettem,
Azt hazudom: "Eltévedtem".




Tévedésből

Kavarog a Vadállat törvénye,
Süllyedünk a tengerek mélyére

 

Ki emlékszik már a Nap tüzére?
Titkos iránytű a fény emléke,

 

De hiába vonul a nép a vesztébe,
Igazuk van: Hisz ők vannak többségbe.

 

Gyorsulva nő a gyom a vetésbe:          
Naponta duplázódik termése.

 


Azt hinnéd, önzésre nem épülhet?
Vírusok írják a történelmet!*

 

Leszaggatja a tudatlan rügyeket,
És rád küldi, mint janicsár-sereget.

 

És azok ítélkeznek majd feletted,
Kik büszkék rá, hogy maguk is veszettek.

 

Mert a Fenevad húsából ehettek,**
És tudják, hogy tévedésből születtek.


(Megjegyzés)

*Ez a vers 2018-ban íródott, minimális változtatás történt rajta (eredetileg "vírusként" állt itt)

 

**A "Fenevad húsából ehettek" - a szentáldozás tükörképeként értelmezendő a Fenevad húsának fogyasztása. Ha kiterjesztjük negatív irányba a keresztény misztika szimbólumrendszerét, akkor ez negatív áldozatot, azaz a bűnös élvezetek által a Gonosszal való egyesülést jelenti



Születésnapomra

Harminchat éves lettem én,
Atavisztikus medve-lény,
Sziklákon edzett ősi fény,
Mindaz, amire nincs igény.

 

Életem fele elszelelt
Sosem mondták, hogy "megfelelt".
Mindegyik virágom elmeszelt,
Hiába írtam rá, nem felelt.

 

Betonra hullott mag vagyok,
Egy igaz világot hordozok.
Millió éves adatok
Vesznek el, ahogy porladok.

 

Számolni sem lehet a sok jogot
Melyekkel két évtized kínozott.
Hiába futottam, nem jutott,
A domesztikáció megbukott.

 

.


Gyűlölöm a büdös, berregő gépeket,
Megvetem a betonban elsüllyedt életet.
A csillagokat nézd, ne hamis fényeket,
Ne várd ölbetett kézzel a végzetet.

 

Látok a sötétben, mint a den-egerek,
A lámpák között mégis mit keresek?
Étel nélkül kibírok heteket,
Tudok ezernyi lakatlan üreget.

 

A hó tetején gyújthatok tüzeket,
Kiolvasztom a titkot, a jegeket; 
S akik tologatják az ügyeket,
Törölhetik a rám írt neveket.

 

Visszavadulva járom a hegyeket,
Az Isten útja az, amit követek.
Mert Ő nem teremtett sem zajt, sem szemetet,
Csak izmokat, napot és szeleket.